Loading...
 
 
Szerencsés pillanat az álláskeresés során, amikor eljutunk ahhoz a ponthoz, hogy az önéletrajzunk alapján felvételi beszélgetésre, ún. interjúra hívnak be bennünket. Ez a személyes találkozás, az igazi bemutatkozás lehetősége, mely jövőnk szempontjából sorsdöntő lehet. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelően felkészülten, adott esetben kész válaszokkal érkezzünk a találkozóra. Lényeges, hogy előzőleg minél több információt szerezzünk be az adott vállalatról, tevékenységéről, piaci helyzetéről, lehetőségeiről. Ma már a legtöbb nagyvállalat rendelkezik bemutatkozó oldalakkal az Interneten, így viszonylag könnyen hozzá tudunk férni a szükséges információkhoz.
A felvételi interjút általában egy humán erőforrás szakember vezeti, esetleg a helyi vezető jelenlétében, s célja egymás kölcsönös megismerése, az elvárások és igények azonosítása.
Mint említettem, ez a találkozás sorsdöntő fontosságú. Nemcsak maga a találkozás egésze, hanem annak már az első percei meghatározóak a jövő szempontjából. A megjelenéssel kapcsolatos elvárásokról, az interjú ideje alatti viselkedésről és az első benyomás jelentőségéről a későbbiekben újabb oldalakon térünk ki.
Most azokat a kérdéseket összegezzük, melyek a felvételi beszélgetésen óhatatlanul szóba kerülnek.
Képzettséggel kapcsolatos kérdések:
Milyen iskolákat végzett ?
Mi vagy ki motiválta a pályaválasztását ?
Melyek voltak a kedvenc tantárgyai ?
Milyen tanulmányi eredményeket ért el ?
Milyen speciális fakultációra járt ?
Rendelkezik-e egyéb képzettséggel ( pl. jogosítvány, számítógépes ismeretek)
Beszél-e idegen nyelven ? Milyen szinten ?
Szakmai tapasztalatokkal kapcsolatos kérdések:
Hol és milyen munkakörökben dolgozott korábban és mennyi ideig ?
Mik voltak a konkrét feladatai az egyes munkakörökben ?
Ez a pozíció hol helyezkedett el a szervezeti felépítésben ?
Meddig terjedt ki a felelőssége ?
Voltak-e beosztottai ?
Mi volt eddig a legnagyobb sikere a munkájában ?
Mi volt a legnagyobb kudarca a munkájában ?
Képességek és készségek feltárására irányuló kérdések:
Véleménye szerint milyen képességekkel és készségekkel rendelkezik?
Fejtse ki – példákkal alátámasztva – e képességeinek kamatoztatását !
Melyek az erősségei, miben érzi magát kiemelkedően tehetségesnek ?
Hogyan nyilvánult ez meg a korábbi esetekben ?
Melyek a gyengeségei ? Mi az, amiben úgy érzi, fejlődnie kellene ?
Milyen konfliktusai voltak a munkahelyén és hogyan oldotta meg ezeket ?
Egyedül vagy valakivel együttműködve tud jobban teljesíteni ?
Motivációs kérdések:
Miért szeretne állást változtatni ?
Miért éppen a mi cégünket választotta ? Mit tud a cégünkről ?
Milyen elképzelései vannak a megpályázott állásról ?
Hogyan képzelné el az ideális munkahelyet ?
Mit szeretne elérni a pályáján ? 
Hol szeretne tartani 5, 10, 15 év múlva ?
Van-e kérdése az állással kapcsolatban ?
Magánélettel kapcsolatos kérdések:
Mennyi szabadideje van és hogyan tölti legszívesebben ?
Van-e hobbija ?
Sportol vagy sportolt-e valaha rendszeresen ? Mit ?
Tagja-e valamilyen társaságnak, szakmai szervezetnek ?
 
E kérdések tehát azok, melyekkel szinte minden felvételi interjú során találkozhatunk. Érdemes válaszainkat előre átgondolnunk. 


A személyes pszichológiai tanácsadás Veszprém megyében jelenleg szünetel, csak online tanácsadásra, Skype terápiára van lehetőség.

Előzetes időpont egyeztetés érdekében hívjon a  +36 30 99 15 651 telefonszámon, vagy

írjon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

Személyes adatainak védelme, információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartása kiemelkedő fontosságú számomra. További részletek a Jognyilatkozat és Adatvédelem linken olvashatók.