Online pszichológiai tanácsadás, e-terápia Skype-on
"Az ember legdrágább kincse az Élet. Élnünk egyszer adatott, és életünket ezért úgy kell leélnünk, hogy ne kelljen gyötrődnünk céltalanul elherdált éveink miatt, hogy mocskos és kicsinyes múlt szégyene ne marja lelkünket." - Osztrovszkij
image24.jpg
Fotók: © D.Varga Tamás

Hírlevél

Név :

Email:

Jognyilatkozat

Gyász, veszteség feldolgozása - terápia pszichológussal

Írta: Bencsik Andrea Online Pszichológus, Online terapeuta

Elveszíteni egy szeretett embert – ez életünk talán legfájdalmasabb pillanata.
Pillanata? Hiszen életünk végéig elkísér az érzés, az emlékek, mindaz, ami a szerettünkhöz köt. A fájdalom idővel enyhülhet, eljön az az idő, amikor már jó visszaidézni az együtt átélt napokat, hónapokat, éveket, amikor már nem a veszteség miatti bánat uralkodik rajtunk, hanem a korábban megélt közös örömök emléke.
De ezt a fájdalom csúcspontján nem tudjuk elhinni. Még elképzelni sem tudjuk az életet NÉLKÜLE.

Eleinte a
sokk hatása alá kerülünk. Tiltakozunk a sors ellen, tagadjuk, hogy megtörtént a megtörténhetetlen, vádaskodunk és ellenkezünk, amiért éppen velünk történt meg. A ránk törő erős érzelmek személyiségtől függően kerülnek felszínre.
Van, akit szinte lebénít a fájdalom, látszólagos apátiába esik, ürességet, tompultságot érez, még könnyeket sem tud ejteni.
Van, akit látszólag kontrollálatlanul elural az érzések sokasága. Csapkod, sikoltozik, pánikba esik, s ez az állapot órákig, napokig eltarthat.
Az első sokkhatást követően megjelenik a szomorúság, a magány, a megsemmisültség, a kiüresedettség érzése. A céltalanság gondolatai, hogy ettől kezdve minden értelmetlenné vált.

S hogy meddig tart az út a szomorú tény valódi elfogadásáig, a fájdalom enyhüléséig?
A gyász időtartama egyénenként változó és nincs hozzá megfelelő recept. Lehet egy-két év. És lehet, hogy pszichológus segítségére van szükség ahhoz, hogy tovább tudjunk élni.

A gyász a
veszteség által kiváltott reakció. Veszteséget azonban nem csak egy szeretett személy halála miatt élhetünk át.
Egy párkapcsolat megszakadása, válás, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés – ezek mind olyan helyzetek, amikor veszteséget szenvedünk, szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát elveszítjük. Ilyenkor a gyászhoz hasonló érzések jelentkeznek, melyeket feldolgozni sokszor éppoly nehéz, mint szeretteink halálát.


Kérdés, üzenet küldése Bencsik Andrea Online Pszichológusnak:

Várom üzenetét. A válaszadás érdekében valamennyi mező kitöltése szükséges:
Név (*)
Kérem írja be a teljes nevét
E-mail (*)
Hibás e-mail címet adott meg
Üzenet (*)
Biztonsági kód (*) Biztonsági kód (*)
kód frissítése
Biztonsági kód érvénytelen
  

Jognyilatkozat >>>

AZ ONLINE TANÁCSADÁS HÁTRÁNYAI

Az online pszichológiai tanácsadásnak természetesen megvannak a maga korlátai:

  • Ez a segítségnyújtás soha nem egyenértékű azzal a pszichoterápiás helyzettel, amikor páciens és terapeuta egymással szemben ülnek. Amikor nem csak a szavaknak, de a testbeszédnek, a gesztusoknak, a szemkontaktusnak és a mimikának is információértékük van.
  • Igazi krízishelyzetben nem tud a pszichológus konkrét intézkedést tenni. Pusztán a hangjával, megnyugtató szavaival tud hatni. Ez az átmeneti megoldás azonban nagyon sok esetben - a telefonos segélyhívások eredményességéhez hasonlóan - akár életeket is menthet.
  • A súlyosabb pszichés tünetek kezelése online terápiával nem kezelhető, mert folyamatos és személyes kapcsolattartást igényelnek.

ONLINE PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁS

Online pszichológiai tanácsadás? Amikor először hallottam erről a más országokban már bevált módszerről, megvallom őszintén, hogy élesen tiltakoztam. Azóta eltelt pár év, megváltoztak a dolgok, így a vélekedésem is.

Ma már minden elérhető interneten keresztül. Nem csak információk. Rendelhetünk bármit online, termékeket, szolgáltatást, ételt, ruházatot. Találhatunk társat is ezen a csatornán.

Az internet természetessé vált az élet minden területén. E-mailen, skype-on és különböző közösségi oldalakon keresztül osztjuk meg a velünk történő eseményeket, így tartjuk a kapcsolatot barátainkkal, ismerőseinkkel. 

Miért ne kérhetnénk tanácsot egy pszichológustól, ha éppen úgy érezzük, hogy elakadtunk az életünk fontos kérdéseiben?

Az online pszichológiai tanácsadás e-mailen vagy skype-on történő kapcsolatfelvétel nyomán történik.

AZ ONLINE TANÁCSADÁS ELŐNYEI

Az online pszichológiai tanácsadás mellett számos érvet felsorakoztathatunk:

  • Mindazok számára elérhető, akik távoli helyen laknak, esetleg túlságosan elfoglaltak, s így nem tudnának személyes terápiára eljárni.
  • Különösen előnyös külföldön élő honfitársaink számára, akik gyakran senkivel nem tudják az anyanyelvükön megosztani problémáikat, nehézségeiket.
  • A lakásukhoz kötött, mozgássérült emberek elől sem zárja el a pszichoterápiás kezelés lehetőségét.
  • Nincs időveszteség az odautazással, és nem kell pluszban még parkolási díjat is fizetnünk a terápia ideje alatt.
  • A pszichés tünetek, lelki válság felvállalása gyakran okoz gondot az érintett emberek számára. Családtagjaik, ismerőseik előtt titkolják. Az online terápia segít megőrizni az inkognitót, így könnyebb megnyílni, őszintén beszélni a nehézségekről.